E-könyv

Megjelent: 2014. november 9. | Szerző: Varga Tamás

Ingyenes e-könyvek a moszkvai metróban

Olvasd az eszközödön!

A moszkvai metró a világ második legforgalmasabb földalatti vasúthálózata, több mint 9 millió ember használja napi rendszerességgel. Az utasok egy új kezdeményezésnek köszönhetően most ingyenesen hozzáférhetnek több mint 100 klasszikus orosz írásműhöz e-könyv formájában.

Egy hasonló project már megvalósításra került a város több mint 700 busz, trolibusz és villamos járatán, de a könyvek most már a metrómegállók több pontján elhelyezett kódok lefényképezésével is elérhetőek, erre pedig bármilyen okostelefon vagy táblagép képes.  A kezdeményezés egyébként egy időben zajlik egy másik projekttel, aminek köszönhetően a metró összes kocsijában ingyenes wifi hozzáférés lesz 2014 végéig.

A több mint 100 elektronikus könyv között megtalálhatóak például Tolsztoj, Puskin és Csehov művei is, de a szervezők bátorítják az utasokat, hogy tegyenek javaslatokat, milyen művek kerüljenek még be a gyűjteménybe. A szolgáltatás egyelőre csak kísérleti jelleggel, néhány kiválasztott állomáson érhető el, de a tervek szerint a közeljövőben mind a 195 megállóban (ez egy tényleg nagy földalatti hálózat, összeszámoltuk: Budapesten, a 4 vonalon összesen 52 megálló van) megtalálhatóak lesznek a kódok.

10398323774_e3edea2412_oForrás: CharlesFred / Foter / CC BY-NC-SA

A legtöbb vélemény pozitív az új kezdeményezéssel kapcsolatban: „Az ötlet nagyon jó. Nagyon kényelmes hogy regisztráció nélkül tudok olvasni a metrón. A választék persze egyelőre igen limitált, de ha hozzáadnának még pár külföldi vagy modern szerzőt, akkor igazán nagyszerű lenne. Akár még egy kis pénzt is fizetnék ezért.”

Tanya Kerekelitsa, 37 éves

 

De természetesen vannak kissé negatív kritikát is: „Jobban kedvelem a papír alapú könyveket, de hát mindenki más szeret. Nem lehet mindenkit boldoggá tenni. Néhány ember szereti ezeket a komoly, klasszikus könyveket, néhány pedig nem. De talán ami igazán számít az az, hogy minél többen kezdjenek el olvasni.”

Ilya Chipiga, 35 éves, politológia tanár

Az utolsó mondattal mi is maradéktalanul egyetértünk

 

Forrás: The Guardian

Fejléckép forrása: mariusz kluzniak / Foter / CC BY-NC-ND

Ezt olvastad már?

  • Irán – E-könyvekkel a cenzúra ellen2015. május 28. Irán – E-könyvekkel a cenzúra ellen Irán egyike a világ olyan országainak ahol leginkább aktív a cenzúra. Az itt hivatalosan, nyomtatásban megjelent összes könyvet tüzetesen ellenőrzi az állam alkalmazásában álló névtelen […]
  • Beharangozók és egy kis helyreigazítás2015. szeptember 3. Beharangozók és egy kis helyreigazítás Rövid hírekben közöljük veletek, milyen anyagok várhatóak nálunk hamarosan, és fontos fülest is kaptunk a Kobo Slightbook HD Shine Edition olvasó kezeléséhez! Eszköztesztek Jön, jön, jön […]
  • Lengyelország is harcba szállt az olcsóbb e-könyvért2015. november 20. Lengyelország is harcba szállt az olcsóbb e-könyvért Lengyelország Alkotmánybírósága megtámadta az Európai Unió Bíróságának azon döntését amely szerint az e-könyvekre nem vonatkozhat a nyomtatott kiadványok kedvezményes áfája. Korábbi […]
  • Ez a hét a miénk! – Read an E-book Week2015. március 1. Ez a hét a miénk! – Read an E-book Week Könyves rendezvények kapcsán legalább két országos (Ünnepi Könyvhét, Könyvfesztivál) és egy nemzetközi (Frankfurti könyvvásár) esemény juthat az egyszeri olvasó eszébe, de persze számtalan […]

Címkék: , , , ,




Vissza az oldal tetejére ↑